Alaptörvény és vallásszabadság

A mai napon lépett életbe Magyarország (sic!) új Alaptörvénye (sic!). Az ügy jelentőségét az adja, hogy a jelenlegi politikai és jogi berendezkedésünknek ez a szöveg az alapja. A vallásszabadság tekintetében, egyáltalán a vallásokhoz kapcsolódó megnyilvánulások tekintetében szeretnék néhány kritikai megjegyzést tenni a nálam levő szöveggel kapcsolatban.

Mielőtt azonban ezt tenném, szeretnék rögtön védekezni egynémely "vérnarancsos" hozzászólások előtt: az Alaptörvénnyel szembeni tiszteletlenség nem abban nyilvánul meg, hogy itt, az abban megfogalmazott véleménynyilvánítási szabadságommal (IX. cikk) élek, hanem abban, amikor a kétharmados többség napi politikai szinten kénye-kedve szerint változtatja meg ezt a szöveget. Így a kezemben levő, a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó által kiadott szövegváltozat, amit Schmitt Pál látogatásakor kapott a gyermekem, még mindig nem a végleges szöveg. (Gyanítom, hogy akkor lesz ez végleges, amikor hatálytalanítják.)

A Nemzeti hitvallás néhány passzusáról



A következőt olvashatom itt:

"Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait."

Valószínűleg nem vagyunk azonos összhangon a kereszténység mibenlétének a megítélését illetően. Először is arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a kereszténység alapüzenete nem politikai színezetű. Krisztus Pilátus előtt állván elég világosan meghirdette evilági politikai elkötelezettségét:

"Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való." (Jn 18,36)

A kereszténységet politikai erőként bemutatni nyilvánvalóan Jézus Krisztus nem ismeréséből, félreismeréséből vagy szándékos meghazudtolásából kell eredeztetnünk. Ha a fenti tanúságtételt nem fogadjuk el, akkor milyen alapon leszünk keresztények?

A kereszténység legkorábbi általunk ismert üzenetét Pál apostol jegyezte fel a Korinthusiakhoz ír első levelében. A rész idézése előtt felhívnám arra a figyelmet, hogy Pál is úgy beszél erről, amit ő maga is átvett, tehát egy már korábban létező igazságot ad tovább. A kereszténység eredeti üzenete tehát ez:

"Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hívőkké. Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az írások szerint - feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek." (1Kor 15,1-5)

Ez a legkorábbi nyom a legkisebb mértékben sem tartalmaz semmiféle nemzetmegtartást. Sőt, Pál még ezen is túlmegy, amikor még a választott nép (= Izrael) és a többi nemzet (bibliai szóhasználat szerint: pogányok) közötti válaszfalat is eltávolítva látja a kereszténységben. (Vö. Ef. 2,11-22) E szerint tehát nemhogy nincs a kereszténységnek önmagában nemzet megtartó ereje, de még az Isten által választott nép "választottságát" is lerombolja Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása.

Értelmezhetetlen, hogy milyen mélységben kell gondolni a vallási hagyományok tekintetében. Éppen az egyházi törvénnyel kapcsolatos vita mutatta ezt meg leginkább: miért pont 100 év nemzetközi működést adott meg az előterjesztés szövege és nem mást? Egy 100 évnél fiatalabb vallási hagyomány vajon már nem becsülendő? Egyáltalán: mit jelent egy vallási hagyománynál a megbecsülése?

Ugyanitt olvasom:

"Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki.Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet."

Első olvasatra feltűnt, hogy bár látszólag Pál szavaira próbál visszautalni, mégsem pontosan teszi ezt. A fentebb idézett levélből egy korábbi passzus:

"Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig legnagyobb a szeretet." (1Kor 13,13)

Örvendetes, hogy a hit és a szeretet, Pál apostol által legfontosabbnak nevezett értékek benne vannak a Nemzeti hitvallásban. Kérdéses, hogy a remény miért maradt ki? Ez megítélésem szerint olyan értéket képvisel a jelenlegi világban, ami az Isten iránti bizalomtól (= hit) elvezet a végsőkig megmaradó legnagyobb értékig (= szeretet).

A hűség kifejezés itt nagyon gyanús. Bibliai szóhasználat szerint ugyanis a hit és a hűség ugyanazt az igazságot fejezi ki, utóbbi mélyebben. Hiszen a Biblia nem ismeri el a modern ember által használt hit kifejezést (= el tudom fogadni valamiféle transzcendens valóság létezését), sőt azt állítja, maga az ördögök is hisznek:

"Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek." (Jak 2,9)

Ez az ördögi, még az intellektuális tudáson is túlmutató hit is kevés ahhoz, hogy a kereszténység üzenetének igazi magvát (Aki Jézus Krisztus) megragadhassuk. A hit magában foglalja az Istenhez való hűséget is. Jól példázza ezt Péter és János esete, amikor a vallási vezetők megparancsolták, hogy többet ne prédikáljanak Jézus nevében:

"Miután tehát behívták őket, megparancsolták, hogy egyáltalán ne beszéljenek és tanítsanak Jézus nevében. Péter és János azonban így válaszoltak nekik: Igaz dolog-e az Isten szemében, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre: ítéljétek meg magatok; mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk." (ApCsel 4,18-20)

Óriási kérdést hagy nyitva az Alaptörvény: kihez kell hűségesnek lenni? Egy valóban keresztény ember számára nem kétséges, ha az államhatalom és az Isten által kért dolgok konfliktusba kerülnek, kihez kell neki hűségesnek lenni. Emlékezzünk csak arra, hogy miért ünnepeljük a névnapokat! Ez korábban azért volt, mert a naptárba bekerültek azok a vértanúk, akik inkább az Istennek, mint az államhatalomnak való engedelmességet választották: a "névnap" itt a vértanú halálára való emlékezést jelentette eredetileg. S az elmúlt időszak politikai eseményei bennem is inkább azt erősítik meg, hogy a jogalkotók fejében inkább a párthűség, mint az Istenhez való hűség jelent volna meg ebben a kérdésben.

A Szent Korona helye az Alaptörvényben ellentmondásos

A Nemzeti hitvallás így fogalmaz:

"Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és nemzeti egységét."

Ha ez csak annyit jelent, mint amennyit a szövegből kiolvasunk, ami szerint csak a jogfolytonosság biztosítását látják benne, akkor érthetetlen, hogy miért Szent. Ha arról is szó van, hogy a Szent Koronát - a jobboldalibb Korona-pártiak érveléséhez hasonlóan - Apostolinak is tartják, akkor van egy kis gond.

A Szent Korona alkotmányos közegbe helyezése akkor értelmes, ha ez egyben a demokratikus köztársaság irányából a teokratikus királyság irányába mozdítja el a jogrendet. Egy picit most elvonatkoztatva a túl leegyszerűsítő kérdéstől (Ki legyen a király?), ebben is van logika. Ezen érvelés szerint mind a római pápa, mint a konstantinápolyi pátriárka a mai napig fennálló apostoli jogfolytonosság okán az Apostolok által elindított püspöki lánc egy-egy fontos tagját jelentették államalapító Szent István királyunk idejében (s ma is). Az ő apostoli elhívásunk nem csak arra szólt, hogy az Isten Országát hirdessék ezen a világon, hanem ennek megfelelően "krisztianizálják" a kialakuló földi hatalmakat is, így a kialakuló magyar királyságot. A két helyről (keleti és nyugati tömb) származó Szent Korona így elhívás is egyben az Apostoli Királyság megvalósítására. Egy ilyen jogrend jogalapja már nem a demokratikus választás, hanem a teokratikus elhívás. S államformája is más, demokrácia (= a nép uralma) helyett teokrácia (=Isten uralma). Kérdés azonban, hogy Magyarország állampolgárai erre adnának-e felhatalmazást?

Az Alapvetés két fontos kitétele

A Nemzeti hitvallást követő Alapvetés a vallásszabadság tekintetében csak két fontos kitétel tartalmaz. Az első egy elv, a másik pedig egy jogtechnikai definíció (mit jelent a sarkalatos törvény). Mindkettőt az Alapvetés végén, T) cikk, 3. és 4. pontjaként találjuk meg:

"(3) Jogszabály nem lehet ellentétes az Alaptörvénnyel.
(4) A sarkalatos törvény olyan törvény, amelynek elfogadásához és módosításához a jelen levő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."

A Szabadság és felelősség alapvetése

Íme az I. cikk:

"(1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.(2) Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait.(3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető emberi jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.(4) A törvény alapján létrehozott jogalanyok számára is biztosítottak azok az alapvető jogok, valamint őket is terhelik azok a kötelezettségek, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak."

Vallásszabadság tekintetében ki kell emelni azt, hogy nem csak egyéni, de közösségi jogról is beszél az Alaptörvény. Ugyanígy látnunk kell azt is, hogy jogalanyok számára is élnek azok a jogok, amikről ember esetében beszélünk - már ha azok értelmesek. (Egy ilyen jogalany lehet például személyek által létrehozott vallás.) Ez alapján még akár azt is gondolnánk, hogy az Alaptörvény az egyének vallásszabadsága mellett akár még a vallások szabadságáról is szól. A helyzet azért ennél egy kicsit kacifántosabb. Íme a VII. cikk:

"(1) Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztását vagy megváltoztatását és azt a szabadságot, hogy vallását vagy más meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen, nyilvánosan vagy a magánéletben kinyilvánítsa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolja vagy tanítsa.
(2) Az állam és az egyházak különváltan működnek. Az egyházak önállóak. Az állam közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal.
(3) Az egyházakra vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg."

A fenti megfogalmazással szemben több kifogás is hozható:

• A pozitív megfogalmazás miatt benne foglalt módon úgy definiálja az embert, mint Homo Religiosus. Ez jól mutat teológiai és filozófiai értekezésekben, de Alaptörvényben aggályos, hiszen a vallástalanság szabadsága sérülhet az így megfogalmazott jog alapján.
• A vallásos cselekmények gyakorlásán túl lehetőséget biztosít ez a szabály arra is, hogy az adott vallást tanítani lehessen. De ugyanakkor nem biztosít lehetőséget arra, hogy a vallási tanokat kritizálni lehessen, és így például akár keresztény hitvédelmet folytatni lehessen. Azt gondolom, hogy ez főként a nem mainstream vallások és vallástalanok szólásszabadságát korlátozza.
• Enigmatikus az állam és az egyház szétválását helyettesítő rész: "különváltan működnek". Az eddig nem szokványos szóhasználat azt sejteti, mintha a jogalkotók arra gondolnának, hogy abnormális de tényként elfogadott helyzet az állam és az egyházak elválása, ami egyrészről valami miatt alapvetően együvé kéne, hogy tartozzon, másrészről nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy ami most még különvált, az elébb-utóbb együtt működhessen. Mint ahogy "közösségi célok" érdekében e törvény szerint teszi is. {Korábban a Magyar Köztársaság Alkotmánya így fogalmazott: "A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik." 60. § (3)}
• Megjegyzendő, hogy a törvény "egyházak"-ról beszél, tehát elsődlegesen valószínűleg keresztény hátterű szervezetekre kell gondolnunk. Más vallások esetén (zsidóság, iszlám, buddhizmus, hinduizmus stb.) nehezen tudnék "egyház" jogi kategóriáról beszélni.  Ez előre vetíti a sarkalatos törvény megalkotásánál azt, hogy nem kell a világvallásokat a törvény keretei közé engedni. Meggyőződésem szerint ez sérti a Nemzeti hitvallásban megfogalmazott alapelvet, ami szerint "Becsüljünk országunk különböző hagyományait." Hiszen ebben semmiféle időbeli korlát sem szerepel, sőt történelmünk 150 éves török uralma kifejezetten kínálná az iszlám elismerését, amit viszont az "egyház" szó ellehetetlenít - elvileg.
• A többes szám viszont azt is sejteti, hogy a jogalkotók nem az Egyetemes Egyház koncepciójában gondolkoznak. Ez nem felel meg sem a Bibliának, sem a II. Vatikáni Zsinat tanításának, sem az ortodox kereszténység koncepciójának.

A különféle vallások kritikájával összefüggésben a szólás szabadságáról írt passzus is kulcskifejezésében változott:

"Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához." (IX. cikk, 1. pont)

Nem világos, hogy ez mennyiben változtatja meg a szólásszabadság eddigi gyakorlatát, mint ahogy az sem világos, hogy ez mennyiben érinti a vallások esetleges kritikáját.

Még a vallásszabadsággal összefüggésben egyértelműen pozitív az, hogy Magyarország befogadja azokat, akik országukban vallásüldözésben részesülnek (XIV. cikk), az alapvető jogokat vallási hovatartozás tekintetében nem korlátoz (XV. cikk),  és biztosítja a szülők jogát ahhoz, hogy gyermekük nevelését megválaszthassák (XVI. cikk.) Még az nem világos, hogy az újra bevezetésre kerülő hadkötelezettség (XXXI cikk) pontosan mit is foglal magában, de már látható, hogy itt is gondoltak a lelkiismereti okokból fegyveres szolgálatot megtagadókra:

"Ha a hadkötelezett lelkiismereti meggyőződésével a fegyveres szolgálat teljesítése összeegyeztethetetlen, fegyver nélküli szolgálatot teljesít." (3. pont)

Az Alaptörvény az Állam és az állami szervek részletes leírásánál nem foglalkozik már a vallásszabadság kérdésével (érthető módon). Egyetlen helyen kerül még elő ez a kérdés, az Alkotmánybíróság jogkörét csak pénzügyi kérdésben korlátozza, ha az ország adósságállománya meghaladja a GDP 50%-át, de lehetővé teszi a gondolat, lelkiismereti és vallás szabadságával kapcsolatos joggal kapcsolatos vizsgálatokat az AB számára nagyobb tartozási hányad esetében is.

Kell-e új alkotmány?

Megítélésem szerint a vallásszabadságról szóló passzusai az Alaptörvénynek nem jók. Joghézagot teremtenek egy visszaélésekre alapot adó sarkalatos törvény létrehozásához a kétharmados többségnek. Másrészről az időnként talányos megfogalmazások olyan joggyakorlatot is magukkal hozhatnak, amik általánosan elfogadott nemzetközi konvencióknak mondanak ellent a vallásszabadság területén.

Véleményem szerint önmagában a vallásszabadság kérdése miatt nem volna szükséges az Alaptörvény hatályon kívülre helyezése, de más passzusaival együtt elérheti a demokratikus ellenzéknél azt a "kritikus tömeget", hogy a teljes szöveg újraírásra szorul. Ha ez nem is valósul meg, a következő parlamentnek - amennyiben lehetősége lesz 2/3-os többségben - érdemes lenne újra végiggondolni a vallásszabadságról szóló passzusokat.

Fontos figyelmeztetés viszont mindenkinek, aki ilyenbe belekezdene: tegyék tisztába és egyértelműen jelezzék, hogy az Alaptörvényhez is hozzá kívánnak nyúlni. Ne járjon úgy a szavazó polgárok kormányt támogató többsége, hogy az eredetileg más parlamenti párt (= Jobbik) választási programjában megjelenő folyamatot lássák megvalósulni a Parlamentben. Mert nem biztos, hogy erre kaptak felhatalmazást...