2017. február 21., kedd

Társadalmi nem a társadalmi nemre?

Talán önmagunkkal szemben elvárható minimális igényesség az, hogy mielőtt lehurrogunk valamit, megnézzük, hogy pontosan miről van szó.

Nos, ez nem sikerült Nacsa Lőrincnek, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnökének. Ugyanis nyílt levelet írt az ELTE rektorának, hogy mi a túró van már elvtársak, mi ez a buzilobbiskodás?

Ezzel alapjáratban van több problémám.

1. Egy egyetem kutatói jogköre független az állami és pártaparátusoktól, azt kutat, amit akar. Nem értem, hogy Nacsa úr miért akar ebbe beleszólni?

2. Nem ismeri az egyetemek belső működési mechanizmusát, egy rektor nem dönt ilyen kérdésben. Egy szak elindítása nem csak az egyetemtől függ (noha az egyetem kezdeményezi), hanem keresztülesik egy akkreditációs rostán is több fórumon. A rektor nincs abban a helyzetben, hogy egy tollvonással ezt megszüntethesse.

3. Nacsa úr nagy tévedésben van a társadalmi nemek (gender) kifejezést illetően, ha azt helyettesíthetőnek tartja a biológiai nemekkel. Épp a biológiai nemek azok, amelyek megalapozzák a nem két jól definiált (férfi és nő) melletti egyéb megközelítéseket is orvostudományi szempontból. (Ehhez pedig elő kéne venni egy a humán szexológiával foglalkozó szakkönyvet is.)

Aki a szak leírására kíváncsi, megnézheti a felvi oldalán.

Akinek ez túl sok és nem érthető, annak mélymagyarra átfordította a szakfelelős az Echo TV-n.



Ha még mindig nem értjük, hogy miről van szó: a társadalmi nemek a hagyományos férfi és nő. Az itt folyó oktatást bár lehet akár kritikával illetni, de alapvetően azzal vádolni, hogy a célja az, hogy a skandináv országokban megjelenő "harmadik nem" divatját akarnák átvinni - ez mégiscsak nonszensz. Az, hogy valaki a feminizmusról tanul/tanít, még nem jelenti azt, hogy egyet is ért vele. Sőt, lehet, hogy jobb válaszai is vannak a feminizmusról - a hagyományos családi keretek tiszteletben tartásával. Erre nézve érdemes egy gondolat erejéig elidőzni Kölnei Lívia és Kóczián Mária által írt cikknél: Mit akar és mit takar a konzervatív feminizmus?

Nekem is vannak kérdéseim a társadalmi nemekkel és az esélyegyenlőséggel kapcsolatban, íme néhány:


  • Miért van az, hogy bizonyos munkahelyeken még mindig több bért kapnak a férfiak, mint a nők? (Elsősorban nem a közalkalmazotti szférára gondolok: itt általában mindenki bértábla szerint kapja a minimumot)
  • Miért van az, hogy bár családbarát kormányunk van, a kisgyerekes anyukák nagyjából fele képtelen visszakerülni a munkaerő piacra?
  • Miért van az, és helyes-e, hogy a válással végződő házasságoknál az elhelyezési perekben a bíróság elsősorban az anyáknak ítéli a gyermekeket?
  • Miért nem téma a politika részéről a családon belüli erőszak - és miért fogunk mindig mindent a vak komondorra?
  • Miért mehetnek el a nők 40 év szolgálati viszony után nyugdíjba - míg a férfiak nem -, annak ellenére, hogy a várható élettartamuk hosszabb? (Pl. az én esetemben: mivel fiúnak születtem, a jelen hatályos törvények értelmében nem mehetek el 13 év múlva nyugdíjba, míg a lánynak születtem volna, akkor azonos karrier mellett igen. Így viszont még 20 évet kell dolgoznom.)
Talán nem is folytatom a sort, megértheti, aki meg akarja, hogy itt nem a Pride szervezésének a tanítása folyik, hanem egy sokkal többrétűbb munka. A szaktudomány által feltárt visszásságokra és az esetlegesen javasolt cselekvési programokra a választ a társadalom és főként a politika fogja majd adni. 

Fogja? Vagy egyszerűen megelégszünk azzal, hogy a liberalizmus, a sorosgyörgy, a feminizmus mellé betesszük az új szitokszót a szótárunkba: gender, társadalmi nemek.

2017. február 20., hétfő

Válaszok Paul Joseph Watson által felvetett kérdésekre

Ferenczi László osztotta meg a Facebook-on az alábbi kis videót, amire ezúton szeretnék néhány választ találni még akkor is, ha a legkisebb mértékben sem érzem megszólítva magam. Legfeljebb ha azért nem, mert a kérdésekben benne levő csúsztatásokat nem szívlelem.

Egyébként maga a téma, a menekültek helyzete és az iszlám helye a modern világban is megérne egy misét, ha ezt teljes egészében nem is fogom az alábbiakban kifejteni - néhány ráutaló megjegyzésem mégiscsak lesz.



(Csendben megjegyezném: én huszonegynek számoltam a videón elhangzott kérdések számát. De ez tulajdonképpen mindegy.)

Már az alaphelyzetet sem értem, avagy disztingváljunk! 

Gondolom a videó magyar nyelvű címzése és a felvezető mondat nem kérdés, de mégis válaszolni kell rá. A "baloldali", "liberális" és "iszlamizmus" címkék kutya jól mutatnak így egymás mellett, de alapvetően nem jelentenek semmit, ha ezek között a Watson által felvetettek alapján egyenlőségjelet teszünk.

Gondolj csak bele! Ha egyenlőséget teszel az iszlám, mint vallás és az iszlamizmus, mint az iszlám vallással való visszaélés között, akkor bizony nem néhány százezer szélsőséges iszlamistával szemben találod magad, hanem kb. 1,7 milliárd emberrel!

Disztingváljunk, kérem, disztingváljunk!

Az iszlám a béke vallása?

Erre gondolsz?


Hát, ebben az értelemben az egyik monoteista vallás sem a béke vallása. Ne áltasd magad: vedd elő a Bibliádat és kezdd el olvasgatni. Az Ószövetség telis-tele van olyan leírásokkal, amelyek abszolút nem igazolják a béke vallásának a státuszát.

Az iszlám szó (amely az arab "szalam" = béke [shalom!]) szógyökből ered, valójában nem a szekuláris értelemben vett békét jelenti, hanem "Isten akaratában való megnyugvást" - azaz egy olyan megbékélt állapotot, amit a kereszténység kb. a megtérés utáni állapottal ír(hat) le.

Ha az iszlám kulturálisan összefér a Nyugattal... ?

Inkább így tedd fel: Ha egy hatalmában levő vallási hatalom kulturálisan összefér a Nyugattal... ? - merthogy erről van szó. A mai nyugati társadalom szekuláris, hogy ne mondjam: posztkeresztény. A nyugati társadalmakban "jól megférő" vallások azért és csak azért férnek meg egymással, mert a szekuláris állam az "oszd meg és uralkodj" elve mellett az állam és az egyház szétválásával "semlegesítette" azokat a hatásokat, amelyek túlzott teokratikus-alapú hatalmi igényekként jelentkeznek.

A helyes megközelítés inkább az: létezhet-e egyáltalán olyan iszlám, amely a nyugati társadalmakba szervesen be tud illeszkedni?

És akkor jöjjenek az alapozás után az elhangzott kérdések:

1. Ha emberek belépését egy országba a vallásuk miatt megtagadni valóban helytelen, miért van az, hogy 16 muszlim ország tagadja meg a belépést az izraeliektől a vallásuk miatt?

Alapjaiban nem érted a muszlimok gondolkodását. (Nem baj, csak tény.) Ő szerintük ugyanis az ember a jelenlegi életében muszlimként élheti meg leginkább azt, amire Isten elhívta. Egy muszlim ország számára a többvallásúság nem előre, hanem visszafelé mutató lépés. Egy muszlim ország szempontjából "ők vannak jó helyen", ők már az iszlám háza - a többi országot pedig fel kell szabadítani.

Ráadásul a zsidók - lévén, hogy Izrael egy modern kori kezdemény az ő szemükben is - elnyomásban tartják a velük azonos vallású palesztinokat, tehát a zsidók kitiltása lényegében nem Nyugatnak szól, hanem a muszlim világnak. Kirakat, mint a szocialista Váci utca.

2. Ha az iszlám kulturálisan összefér a Nyugattal, miért végeznek ki mégis 11 országukban melegeket még mindig?

Nem csak melegeket végeznek ki muszlim országokban. Ahogy azt már korábban jeleztem, ez hatalmi-teokratikus kérdés. Szoktam mondani, hogy szeretnél látni elragadtatást? Hát kérdezz meg egy fundamentalista alapokon álló keresztényt a melegekről!

Nem arról van szó, hogy a nyugati egyházak egy picit is toleránsabbak a homoszexuálisokkal, hanem arról, hogy itt már egyház és állam különvált.

Ugyanakkor azt is vedd figyelembe: bizonyos értelemben nálunk sokkal következetesebbek. A házasságtörést is büntetik.

3. Ha az iszlám kulturálisan összefér a Nyugattal, miért gondolja az Egyesült Királyságban élő muszlimok többsége, hogy a homoszexualitásnak bűncselekménynek kéne lennie?

Pontosan ugyanazért, amiért a fundamentalista és tradicionális alapokon álló keresztények is bűnnek tartják azt: a saját vallásuk és szentírásuk alapján. Talán már feltűnt, hogy az iszlám és a nyugati gondolkodás különbsége alapvetően a vallási és a szekuláris gondolkodás különbségében ragadható meg leginkább.

4. Ha az iszlám kulturálisan összefér a Nyugattal, miért van az, hogy állítólag modern iszlám államok, mint az Egyesült Arab Emírségek, megfenyegettek és letartóztattak transzneműeket, amikor megpróbáltak bejutni az országba?

 A fentiek alapján talán erre a kérdésre már tudod a választ.

 5. Ha az iszlám kulturálisan összefér a Nyugattal, miért létezhet szó szerint "megerőszakolós játék", amit "Taharrus Gamea"-nak hívnak és az úgynevezett "bacha bazi", ahol idős férfiak közösülnek fiatal fiúkkal?

A részleteket nem ismerem, de azt gondolom, hogy ez nagyjából olyan szinten fér össze az iszlámmal, mint a pedofil papok a kereszténységgel. Gondolom nem kell, hogy részletezzem.

6. Miért nem tudtok az iszlám terrorizmus ellen felszólalni, miközben tömegtüntetéseket szerveztek, ha valaki rajzol egy karikatúrát Mohamedről?

Ami neked csak egy vacak karikatúra - az számára szentséggyalázás! Egy-egy Pride-felvonuláson az ott papi ruhákba öltözködő egyének ugyanolyan mély érzelmi reakciókat váltanak ki fundamentalista és tradicionális alapokon álló keresztényekből, csak ők valószínűleg lustábbak tömegtüntetést szervezni.

A terrorizmus ellen felszólalni? Gondolom ez az általam definiálhatatlan balos-liberális-iszlamista tömbnek szól (a többi kérdéssel együtt), így az ő válaszukkal nem rendelkezem.

El tudom azonban mondani, hogy miért tartják elfogadhatónak a muszlimok a terrorcselekményeket. (Ha olvastad volna pl. az Egri csillagokat Gárdonyi Gézától - amit egy brit (?) vloggertől nem várunk el -, akkor azt is tudnád: a kereszténység oldalán harcolók számára is elfogadható volt a terrorizmus.)

Szóval, a muszlim világban a vezetők jó eséllyel nem végelgyengülésben szenderednek el. Sok esetben a vezető ellen, aki rossz vezető (=zsarnok), fel lehet lépnie a népnek. Azonban az ottani berendezkedések nem demokratikusak. Mi, a nyugati társadalmakban, legalábbis látszólag igen. Mivel mindketten demokratikus szavazatunkkal támogattuk a jelenlegi politikai vezetést, ezért mi, átlagemberek is felelősek vagyunk azokért a vezetőkért, akik... Ha abszolutista királyság lenne, nyilvánvalóan a terror célpontja nem az átlagember lenne, hanem a vezetők.

7. Miért panaszkodtok, hogy a muszlimokat hibáztatják a radikális terrorért, amikor olyan volt muszlimokat félemlítenek meg, akik felszólítanak az iszlám radikalizmus ellen? 

A volt muszlim hitehagyó. Ha nő, mázlista, ő vsz. simán csak őrültté nyilvánítandó. Ha férfi, akkor rázósabb a helyzet: a családja becsületén esett csorba, így valószínűleg valamelyik családtagjának kell megölni őt. Na, ebbe gondolj bele. A megfélemlítés ehhez képest meglehetősen szelíd változat.

8. Miért bizonygatjátok, hogy nem minden muszlim kollektívan felelős a terrorizmusért, miközben kollektívan vádoljátok a Nyugatot a kormányaik lépéseiért a muszlim országokban? 

Részben a 6. kérdésre adott válaszomban olvashatod: itt mi, átlagemberek döntünk. A muszlim országokban magukhoz ragadják a hatalmat, ott az a szokás. Ezért nem felelősek a gondolkodásuk szerint.

9. Miért mondjátok, hogy az iszlám a béke vallása, és fenyegettek megölésemmel, ha azt merem mondani, hogy nem az?

Mert az iszlamizmus, a fundamentalizmus ilyen: megragadja a hatalmat, erőszakot tesz - érvelés helyett. Kérdés csak az, hogy mennyire vagyunk észnél, azaz mennyire lesz a mi viselkedésünk is olaj a tűzre, azaz egyre többen és többen fenyegetnek - majd megteszik... 

10. Ha az iszlám a béke vallása, miért tartalmaz a Korán 109 olyan szakaszt, amely háborúra hívja a muszlimokat a hitetlenek ellen? 

Azt hiszem, a bevezető részben erre is kaptál részben választ. Olvasd végig az Ószövetséget, és rájössz, hogy milyen örökséggel kell szembenéznie a kereszténységnek is - a történelmétől függetlenül.

A 109 konkrét szakaszról meg megint lehetne beszélgetnünk. Bár nem igazán érdemes, ilyen tapasztalatom már volt. A 2. szúra kifogásolt részei kapcsán elmondtam már más helyen, hogy ott miért van, és miért téves általánosan értelmezni azt. (Out-of-context) Akkor jött a kérdés a 4., 5. és 6. szúráról. Lehet, hogy el kéne menned egy dzsámiba?

11. Ha az iszlám a béke vallása, miért talál a rendőrség újra és újra katonai fegyvereket a mecsetekben Európa szerte?

Jó kérdés!

12. Ha az iszlám a béke vallása, miért van, hogy a Nyugaton élő muszlimok jelentős hányada támogatja az öngyilkos merényleteket? 

A merényletekről már írtam. Szélsőséges vallási képzetek esetén az öngyilkos merénylet még szakrális cselekedetnek is tűnik... 

13. Ha az iszlám a béke vallása, miért nem létezik kiterjedt muszlim békemozgalom? 

A kérdés nem teljesen világos. Nem létezik? Még közös akciókat is csinálnak a béke mellett - most figyelj! - zsidókkal. Részletek pl. itt

Mit jelent jelen esetben a "kiterjedt"? Mire vágynál? Békepapságra?? :-O

14. Ha az iszlám a béke vallása, hogy lehet az, hogy állandóan leveleket kapok muszlimoktól, akik egyetértenek velem, de nem merik kimondani, mert félnek, hogy megölik őket? 

Nagyjából a 7. kérdésben már választ adtam, hogy mi a háttere ennek. 

15. Ha a terrorizmus csak egy válaszreakció a Nyugat külpolitikájára, akkor miért van, hogy a terrorizmus áldozatai szinte mind szintén muszlimok?

No igen! Itt jöhetsz rá arra, hogy az iszlám világ sem egységes. Mégpedig a gond már nagyon régen, egész pontosan Mohamed halálával történt. A kalifátus vezetése körül kialakult csatározásokat sikerült az elmúlt mintegy 1400 évben megőrizni, és azóta is űzik ezt a sportot.

Gondolom, nem hallgatnak Hofit. Merthogy ő már 30 éve megmondta: "Hogy az egyik marxista lövi a másik marxistát? Elvtársak! Hát nem olyan olcsó a lőszer!"

16. Miért hivatkoztok állandóan a keresztes háborúkra, egy 600 évvel ezelőtti defenzív harcra, mint a modern iszlám terrorizmus mentségére? Ez nem egy érv!

Valóban nem az. Vicces dolog van a háttérben, amire nem is gondolnál: nyelvi sajátosság. A nyugati ember és a keresztes ugyanazzal a szóval van illetve: frank. Ez pech, különösen a franciáknak, akik aztán meg végképp először szálltak ki országos szinten a teokratikus buliból. Ebből a nyelvi sajátosságból következik - túl a történelmi szándékos alulképzésen! -, hogy egyszerűen nem tudják megkülönböztetni a keresztest, a nyugati embert és a franciát!

17. Miért panaszkodtok, hogyha a franciák tiltják a burkini viselését, miközben, ha nyugati nők a muszlim strandokon azt vennék fel, amit szeretnének, megtámadnátok és bebörtönöznétek őket? 

Ha megpróbálod picit beleélni magad a muszlim nő helyzetébe, akkor megérted. Számára az ilyen jellegű viselet egyfajta védelem azzal a kultúrával és behatásaival szemben, ami között neki meg kell élnie a hitét. Nem azt mondom, hogy ez helytelen - legfeljebb majd ő sem megy strandra, ahogy Kohn sem megy disznóvágásra.

Egyébként a franciák minden vallásos utalást gyűlölnek és üldöznek: legyen az kereszt, sábeszdekli vagy hidzsáb. (Nem tudom, lehet, hogy nekik van igazuk.)

18. Miért próbáljátok azzal letorkolni az iszlám kritikáját, hogy rasszizmus, miközben az iszlám nem is egy rassz?

Hát, ha így van, akkor azért, mert nem ismerik a pontos jelentését. A nyugati jelenséget leíró kifejezés: iszlamofóbia.

De visszatérve a kérdésben rejlő furfangra: azt vedd megint észre, hogy hite szerint a muszlim ember áll legközelebb Istenhez, ő a helyes vallás követője. Így aztán minden kritika, ami éri, ugyanúgy automatikus apológiát von maga után, akárha a kereszténységre tennél kritikus megjegyzéseket. A letorkollás meg vérmérséklet és kulturális kérdés.

19. Az iszlám terrortámodások után miért az a fő problémátok, hogy milyen megtorlás lesz a muszlimok ellen? Talán ha egy szélsőjobbos troll muszlimokat öl, mi is aggódjunk azon, mi lesz a szélsőjobbos trollokkal? 

Valószínűleg érzik, hogy valami van a levegőben. De baj is lehet belőle, a nyugati országok bizonyos értelemben "kiegyezés" alatt vannak az iszlám hit engedélyezése miatt. Ha azonban akár állami tiltás lépne fel, akár pedig muszlimokat érne atrocitás, abban a pillanatban kis dzsihádot hirdetnének, és a világ minden részéről jönnének hittestvéreiket védeni. Így volt ez Bosznia esetében is a dél-szláv háborúban. Nem csak saját magukat féltik...

20. Ha a Nyugat olyan önző, amiért nem fogad be elég szír menekültet, akkor az öt leggazdagabb muszlim állam miért nem fogadott be egyetlen szír menekültet sem? 

Ez így ebben a formában nem igaz és nem pontos. A Wikipédia cikke a kérdésről itt. Lényegében többet fogadtak be mint pl. Németország.

Van azonban az iszlám világban még egy érdekes konfliktus: a vahhábiták. Na ők egy igen érdekes dolgot csináltak a 19. században: az Arab-félszigeten gyakorlatilag hátba támadták az Oszmán Birodalmat. Mivel azonban ott van az iszlám vallás bölcsője a kötelező zarándoklattal, a fantáziádra bízom, hogy ez vajon mennyiben segítette elő őket abban, hogy most a leggazdagabb muzulmán országokként aposztrofáljuk őket...

21. Ha a Nyugat annyira gonosz, elnyomó és iszlamofób, mégis miért éltek itt 50 millióan?

Ezt a kérdést, ha röviden akarom megválaszolni, minimum két irányba kell szétválasztani. Nagy-Britannia és Franciaország esetén az általuk meghódított gyarmatokról kapták vissza az áldást. A németek problémája meg az volt, hogy nem volt olyan olcsó munkaerő, aki elvégezze az aljamunkát. (Nem mindenki olyan szerencsés, mint az USA, ahova mexikóiak jönnek át ezért.) Amikor az első generáció fiatal férfiai megvetették itt a lábukat, hívták a famíliát is: feleség, gyerekek, nagybácsi-nagynéni stb. Azóta már Németországban is harmadik generációs muszlimok is vannak. Tudomásom szerint a születési rátájuk is magasabb, mint az országos és európai átlag. Tehát azért érnek itt mintegy 50 millióan, mert már jó részük itt született.

2017. február 13., hétfő

Identitásválság a 21. században

Ki vagyok én?

Erre a viszonylag egyszerű kérdésre nem is olyan egyszerű válaszolni.  Susan Greenfield: Identitás a XXI. században c. könyve az emberi identitást vizsgálja korunkban.

Mielőtt részletekbe menően (egyébként nem fogok részletekbe menni) ismertetném Susan Greenfield felosztását, felhívnám egy másik könyvre is a figyelmet: David Riesman: A magányos tömeg c. műve, ami állítólag a XX. századi szociológiai irodalom egyik legfontosabb műve. Történeti megközelítésében bevezet három fogalmat, ami alapján leírja a történelem során felbukkanó társadalmi embert. Ezek: a tradíció által irányított ember, a belülről irányított ember és a kívülről irányított ember.

A tradíciók által irányított ember (ahogy azt a jelző is sejteti) az emberi hagyományok elfogadója, azaz olyan embereket jelentett akik a társadalmi berendezkedésüket adottnak fogadták be, azért lettek azok, amik, mert a társadalmi konvenciók ezt mondták. Tipikusan ilyen a feudalizmus és a későbbi abból átalakuló paraszti világ: aki jobbágynak (vagy földesúrnak) születik, az jó eséllyel jobbágyként (vagy földesúrként) hal meg. Számomra döbbenetes volt Illyés Gyula vagy Darvas József szociológiai tanulmánya a 30-as évekből: a magyarországi parasztságban ugyanaz a fajta kasztrendszer uralkodott el szinte, mint Indiában: még arra sem nagyon volt esély, hogy a kocsis béresek „felvonulási sorrendje” megváltozzon.

A belülről irányított ember főként a megszülető kapitalizmus fő mozgatórugójaként azok az emberek voltak, akik már szűknek tartották a korábbi társadalmi kereteket, önmagukat ezen kereteken kívül is meg tudták fogalmazni és lépéseket is tettek annak érdekében, hogy az álmaikat ilyen módon megfogalmazzák. Ide tartozhat pl. Európa nemzetállamainak kialakulása idején, amikor a kisnemesség, az alsó papság, a megszülető nagypolgárság már mind-mind szűknek találták azokat a kereteket, amiket az abszolút monarchiák korában rájuk akartak kényszeríteni.

A kívülről irányított ember Riesman szerint az, akit viszont ilyen jellegű eszmék, önmegvalósítás és egyebek már nem éltetnek, valódi céljai a mindennapi túlélés szintjén túl nincsenek. Az 50-es években megjelenő modern kommunikációs eszközben, a televízióban Riesman egy olyan erőt látott, ami az átlagemberből egy kívülről irányított, félrevezethető, demagógiával „megetethető” valakit csinál.

Riesman bírálói a szemére vetették, hogy tulajdonképpen a televíziónál a politikai és egyéb gazdasági nyomulás olyannyira látványos, hogy sokan tudatosan és/vagy öntudatlanul is szembe szegülnek az itt elhangzottakkal, a túlzott „beetetés” épp az ellenkezőjét éri el: az emberek az adott eszméktől elfordulnak. (Tulajdonképpen ennek az eszme-elleneszme hatásnak köszönhető pl. a tudatos vásárló és hasonló dolgok, akik bizonyos területeken tudatosan szállnak szembe a televízió világának fő üzenetével.)

És akkor ugrunk 50 évet, és jön Susan Greenfield. Ő 2007-ben jelentette meg a könyvét, tehát ez egy kb. 10 éves kéziraton alapul. A Facebook és a Google még messze nem annyira kifinomult eszközök, mint ma. Ennek ellenére Susan Greenfield megkongatja a vészharangot: baj van, az embereket tulajdonképpen indentitásukban teszi végletesen és végletesen tönkre a 21. századra internethálózattal megerősített globulizmus.

Az ő elmélete szerint alapvetően három identitásból választhat a ma embere: A Valaki-forgatókönyvéből, a Senki-forgatókönyvéből és az Akárki-forgatókönyvéből.

A Valaki-forgatókönyve szerint élő személy az önmegvalósítás tökéletes útját járja. A globális társadalom, a politika, bármi területén kimagasló eredményeket ér el azáltal, hogy a saját akaratát újra és újra úgy el tudja adni a környezetének (akár kényszerrel, akár csellel, akár mással), hogy gyakorlatilag tökéletes individualizmusban él. A dolog rákfenéje Greenfield szerint az, hogy emberként társas lények vagyunk, egyre inkább ellentmondásban van a modern világ individualizmust támogató karrierizmusa és bármiféle közösségi tér is (pl. akár a család is, ez magyarázza a szingli lét egyik hajtóerejét is.) A Valaki-forgatókönyve szerint élő ember azért szenved, mert bár tökéletesen önmegvalósít, tökéletesen atomizálódik is a társadalomban, magányossá, kiégetté és kiüresedetté válik.

A Senki-forgatókönyve szerint élő személy az, aki ennek épp az ellenkezőjét csinálja: teljesen aláveti magát valamiféle másfajta akaratnak. A lényeg: más döntsön helyettem, más vállalja a felelősséget, én csak egy egyszerű végrehajtóvá válhassak. Greenfield szerint ez a típus leginkább a fundamentális vallásosság szélsőségesein vehető észre; pl. muszlim szélsőségesek esetén még a saját és mások élete árán is fontosabb Allah akarata...

Az Akárki-forgatókönyve szerint élő ember az az, aki szerint ha létezik egy adott, felvehető identitás, ami elég szimpatikus a számára, akkor a mellett dönt. Itt az a lényeg, hogy a valódi én helyett szinte szó szerint egy „forgatókönyvet” húznak rá saját életükre. Greenfield szerint a számítógép játékok megszállottai (a gamerek) tipikusan ilyenek. Egy adott játék forgatókönyvébe ágyazódva egy avatar mögé bújva, de bizonyos cselekvési szabadsággal (amit a játék szabályai lehetővé tesznek) léteznek egy másik identitásban a sajátjukhoz képest.

Természetesen többször leírja Greenfield, hogy ezek a forgatókönyvek (Valaki, Senki, Akárki) csak bizonyos értelemben létező típusok, a valóságban általában kevert típusokkal találkozunk. Azonban ez az egész ügy rámutat arra, hogy alapvetően ez a három „játéktér” maradt meg a globális társadalom egyénjeinek, s nem nagyon van belőle kitörési pont.

Egy picit én még azt is hozzá teszem, hogy amíg a Riesman által leírt kívülről irányított ember még tudott bizonyos értelemben ellenállni ennek az irányításnak, a XXI. század embere egyre kevéssé éri fel ésszel, hogy a legalapvetőbb identitását támadja meg a tömegkultúra tömegkommunikációja. A televízió üzenetszórásos üzemmódban működő valami: amikor az ember nézi, hallgatja, akkor tudja: ezt nézi vagy hallgatja, a film, még ha bele is éli magát, azért alapvetően különbözik a személyiségemtől (még ha formál is engem). Az internetes tömegkultúra – különösen a finomhangolt technikák – azonban interaktívak. Az interaktivitás azonban tulajdonképpen nem valóságos, hanem csupán illuzórikus, hiszen a finomhangolásnak épp az a lényege, hogy azokba a „gödrökbe” terelgesse újra és újra vissza az embert, amilyen a gondolkodása. A Google és a Facebook kereső rendszerei nem véletlenül olyanok, amilyenek: elsődlegesen az eladásra vannak optimalizálva. De ha pl. a politikát nézem, ha az ember bizonyos oldalakat látogat, bizonyos típusú hozzászólásokat tesz (kulcsszavak!), egy idő után ezek a rendszerek bezárják egy olyan „buborékba”, amiből nem fog kilátni. Tulajdonképpen az ember észrevétlenül egy virtuális valóságot teremt magának, ahol úgy érzi, hogy ő a világ közepe. (Bizonyos értelemben igaz: ő a saját világának közepe.) Kritika nélkül azonban szerintem felerősíti a kívülről irányított ember pozícióját azáltal, hogy a választás szabadságának az illúzióját adja.

Greenfield meglehetősen pesszimista megközelítése mellett felvázol egy kiutat is. Megítélése szerint a Valaki-forgatókönyv pici módosítással lehet a nyerő gondolkodási trend, identikus énvédelem a Semmi és az Akárki forgatókönyveivel szemben. Gondolom, hogy részben nyugati gondolkodásmódjának köszönhetően is pozitívumnak tartja az individualizmust, ami azonban nem szakadhat el teljes mértékben a közösségtől. Megítélése szerint a kreativitást fejlesztő oktatás és gondolkodásmód az, ami kivisz ebből az ördögi körből (ő ezt Heuréka-forgatókönyvnek nevezi). A kreativitás alapvetően individualista folyamat, de ugyanakkor értékteremtő is (nem pusztán öncélú), átmentheti a hagyományos kapcsolatrendszereket is, hiszen egy kreatív ember meg akarja osztani a dolgait másokkal. Az ilyen irányba történő eltolódás egyfajta „agyvédő” funkcióként is szolgál azzal, hogy lehetőséget kínál a Senki vagy az Akárki forgatókönyvvel becsapottak számára arra, hogy a saját énjüket a kreativitásukon keresztül megerősíthessék, illetve az előzetes forgatókönyvekből a spontaneitás irányába kiléphessenek.

Szerinted?

2017. február 6., hétfő

Mi az abortusz?



Ahogy az előző bejegyzésemben is látni: nekifogtam az abortusz körüli társadalmi és egyéb viták feldolgozásának. Szeretném végiggondolni az egészet.

Már most a legelején beleütköztem egy falba. Egyik tanárom mondta volt, hogy vitázni a tényekről (és teszem hozzá: az alapfogalmakról) nem lehet, mert ahhoz, hogy vita alakuljon ki, azonosan el kell ismernie a két félnek a tényeket (s ismét hozzáteszem: az alapfogalmakat).

Talán nem fogalmazok meg mérhetetlen butaságot azzal, hogy az abortuszról szóló vita alapfogalma az abortusz. Sajnos úgy látszik, hogy még ezt is meglehetősen pongyolán vagy szándékoltan hamisan lehet kezelni. A Ménesi Balázsné szerkesztette Bioetikai útmutató fiataloknak c. füzete így definiál:

"Az abortusz az embriónak vagy a magzatnak fejlődése közben bekövetkező idő előtti halála. Spontán abortuszról vagy vetélésről beszélünk akkor, ha az abortuszt nem szándékosan idézik elő. Közvetett vagy közvetlen művi abortuszról pedig akkor, ha szándékosan oltják ki az embrió vagy a magzat életét.
A terhességmegszakítás kifejezés elfedi azt a valóságot, hogy a gyermek haláláról van szó, aki a legközvetlenebbül érdekelt abban, hogy élhessen." (10. o., kiemelések az eredetiben)

A füzet további oldalain a kép bővül: nem csak az in vivo (itt: anyaméhben történő) megtermékenyítést megszakító cselekmény abortusz, hanem az in vitro (itt: petricsészében, azaz valamiféle mesterséges megtermékenyítéssel) megtermékenyített petesejtek kiselejtezése/elpusztítása is abortusz. Bizonyos fogamzásgátlók működési mechanizmusuk miatt is abortusz (pl. van olyan hatásuk, ami meggátolja harmadik védelmi vonalként a megtermékenyült petesejt beágyazódását - és nem ún. abortusz-tabletták!).

Őszintén megmondom, nem tudok mit kezdeni egy ilyen minden határon túl növő, megítélésem szerint rosszul demarkált abortusz-fogalommal. Az a benyomásom, hogy ezen álláspont szerint mindent, de mindent az Anyatermészetre/Jóistenre kell hagynunk, nem szabad beavatkoznunk (elvileg pozitívan sem: mesterséges megtermékenyítéssel, mert ott is felesleges életek keletkeznek). Értem én a katolikus álláspontot: már egy megtermékenyített sejt élet, annak elpusztítása gyilkosság (jelen esetben nem büntetőjogi, inkább etikai kategória). Csak vitára alkalmatlannak tartom ezt az álláspontot. Egyrészt markáns maradisága miatt. Mintha a Galileit ellenzők lelkülete még mindig körüllengné ezt a kérdést is. Másrészt azért sem, mert teodiceai szempontból igen súlyos kérdést vet fel: a "spontán abortuszok" esetében gyakorlatilag Isten az, aki abortálja a magzatot - ergo mégsem etikátlan ezt tenni. Harmadrészt ha nem avatkozhatunk be a rendszerbe ilyen módon, akkor a modern orvostechnikai eszközökkel miért kell életben tartanunk azokat az életeket, amelyek jó eséllyel kihullanának a természet szigorú rostáján...

Szóval, mi az abortusz?

2017. január 30., hétfő

Abortusz-vita

Kedves Mindenki!
Az úgy volt, hogy már megint beleragadtam az abortusz kérdésbe, mint a bogáncs a puli szőrébe. (Ez a karmám, bár nem akarnám.)
Szóval, ezek szerint a 2017-es év fő olvasási projektje az abortusz lesz. Össze is raktam egy polcot, hogy miket kéne megnézni/elolvasni, köszönettel venném, ha volna még ötleted! (Fontos, hogy magyar nyelven és legalább antikváriumban/közkönyvtárban elérhető legyen).
Szóval, hajlandó vagyok felülbírálni jelenlegi álláspontomat (pro-choice, abortuszelkerülő), de akkor és csak akkor, ha végiggondoltam az érveket (! itt a hangsúly, az érzelmi és populatív ráhatások hidegen hagynak.)
S mi lesz a köz haszna mindebből? Aki nagyon kíváncsi, annak megpróbálom összefoglalni – kvázi: társadalmi vitára bocsátani – a sok-sok okosságot, amit itt-ott elolvastam. Csinálok tehát egy PDF formátumú tanulmányt, amit elolvashattok.
Köszönve a megtisztelő figyelmedet, itt a polc, tehát ezeket már nem kell ajánlanod: https://moly.hu/polcok/abortusz-vita

2016. november 7., hétfő

Miért? Baj ez? - avagy Miért baj ez?

Nem azért, hogy fényezzem magam, de egy 20 évvel ezelőtti futurológiai konferencián már megjósoltam, hogy kb. ez várható.

Az egyik idősgondozással foglalkozó szociális otthon vezetője panaszkodott arra, hogy bár már november van, de a működésükről semmit nem tud: az állam még egy picit "lebegteti" őket, de úgy hírlik, hogy a feladataikat átveszi az egyház.

Miért? Baj ez?

Önmagában talán nem lenne baj, ha úgy közelítenénk meg a helyzetet, hogy az egyház lehetőséget kap szociális önkifejezésének a beteljesítésére. Számomra már önmagában az is vitatéma, hogy egy meglévő szociális rendszer mellett alternatív rendszereket működtetni vajon mennyire logikus lépés, bár azt is hozzá lehet tenni: ez a rendszer alapvetően csak a járulékok és a szociális adó beszedése irányából működik jól, a szolgáltatások irányából annyira nem.

Volt valami felháborodás egy pár hónapja a "szülőtartás" kapcsán is. Akkor - félreértvén egy picit a helyzetet talán - többen úgy értelmezték, hogy a gyerekek feladata lesz a szülők ellátása.

Valójában nem ez a helyzet, hanem az, hogy az állami feladatok közé sorolt ellátórendszert próbálja meg az állam "továbbpasszolni" az egyháznak - piaci kereteket teremtve. A jelenlegi törvény szerint az állami finanszírozású, teljes ellátást adó szociális otthonok a gondozottak nyugdíjának 80%-áért gondozzák az időseket, a hiányzó pénzt az állam kipótolja. Ez a gondozottak szempontjából is jelent valamiféle egyenlőtlenséget, hiszen akinek 100.000 Ft a nyugdíja, az 80.000 Ft-ot fizet, ellenben az, aki minimálnyugdíjon van (ez 28.500 Ft 2016-ban) az mindössze 22.800 Ft-ot fizet ugyanazért az ellátásért.

Az egyházi/alapítványi működtetésű intézmények valószínűleg nem kapják meg az állami normatívából hiányzó részt a költségvetésükhöz, így a kicsi nyugdíjú emberek gondozása - legalábbis fiskális alapon - nem éri meg nekik. Az általuk megállapított fix összegű gondozási díjat viszont csak úgy lehet kifizettetni a családdal, ha a gondozott nyugdíjából hiányzó részt - a fenti "szülőtartásra" hivatkozással - kifizettetik.

Miért baj ez?

Ezzel több probléma is van társadalmi és egyházpolitikai szinten.


  • Azt gondolom, hogy az egyház feladata alapvetően elsősorban vallási és nem társadalmi/szociális természetű. Ezzel ugyan nem zárom ki annak lehetőségét, hogy az elesetteket segítsen, de ez a helyzet messze túlmutat ezen.
  • Azt is gondolom, hogy az állami gondolkodásmód megint csak fiskális alapú volt, az egyház "sajátos" refinanszírozásával próbálja megoldani a saját költségvetési hiányát. Ez - ad absurdum - akár jól is elsülhet, mint ahogy ez megtörtént a fogorvosok szempontjából az általuk nyújtott szolgáltatások egy részének a társadalombiztosításának a kivezetésével.
  • A rendszer egyértelmű károsultjai a szegény családok szegény idősei lesznek: akik nem fogják tudni megfinanszírozni az egyházi intézményeket, sőt, az állami erőszak (a gyerekek eltartási kötelezettsége okán) éppen nem az egyházi "békéltetés" irányába fogja elhúzni ezt az egész kérdést, hanem mindenki utálni fog mindenkit. A családtagok, és a szegények az egyházakat.
  • És mindenkiben felmerül majd a kérdés, aki tb járulékot/szociális adót fizet: elvtársak, ez most egyházi dézsma??


Nem tudom, hogy az egyház mire számít? Talán arra, hogy ebben a róka-fogta-csuka helyzetből jól jöhet ki? Könnyen lehet, hogy az állam által kiszervezett idősgondozás valójában olyan terheket fog hosszú távon az egyházra rakni, amit nem tud megvalósítani.

Lehet, hogy halálos ölelés ez...

2016. október 18., kedd

Tradicionalizmus: új játéktér?

Bizonyos értelemben pechem van, ha azt nézem, hogy Hamvas Bélától az első elolvasott könyvem a Scientia Sacra volt. Abban az értelemben bizonyosan, hogy a könyvet alapvetően nem értettem - és abban is, hogy megfelelő fenntartásokkal kezeltem. Ez utóbbi tulajdonképpen szerencsés is: újabb források felkeresésére ösztökélt.

Az új gondolkodási rendszer, amit a tradicionalizmusban találtam, számomra teljesen talányos. Az egyik része, hogy bibliaoktatóként a Biblián és az arra épülő kereszténység kizárólagosságán szocializálódtam. A másik része pedig az, hogy a 20. századra kettévált modern filozófia alapvetően a logikai-pozitivista iskolát (az analitikus filozófiát) és az egzisztencializmust helyezte homloktérbe, s így a tradicionalitás "filozófiai eretneksége" nemhogy nem tűnt fel, de nem is ismertem.

Akik ismerik pályafutásomat, tudják, hogy felekezetközi hitvédőként is szolgáltam egy ideig. (Ez alatt most főként protestáns felekezetköziséget kell érteni.) Az akkori gondolkodási rendszeremben fő szempont volt a partikulárisan megfogalmazott neoprotestantizmus "lábujjára nem lépés", azaz igyekeztem olyan elvek mellett megfogalmazni hitvédelmi kritikámat, ami nem érinti az egyes közösségek "nem üdvösség kérdése"' körébe tartozó specialitásait. A kereszténységet azonban nem partikularitásként, hanem egyetemes igazságként kezeltem.

Ebből a szempontból volt meglepő az, ahogyan Frithjof Schuon: A vallások transzcendens egysége c. könyvében ír. Ebben ugyanis nem kezelte a kereszténységet egyetemes igazságként, hanem a többi tradicionális vallással együtt partikulárisan.


Schon megközelítésében a tradicionális vallások mindegyike tartalmaz egy ún. exoterikus és egy ezoterikus részt. Az exoterikus része az, ami a konkrét vallás konkrét megjelenését jelenti: a megnyilvánult rítust, dogmát stb. Az ezoterikus rész azonban már csak a beavatottak számára érhető el, akik a maga "túliságában" képesek gondolkozni a saját vallásuk partikularitását illetően.

Amennyiben jól adom vissza a gondolatmenet ezen lényegi elemét - amiben megerősít a címlapon, de Huston Smith előszavában is szereplő ábra - a vallások "mögött" rejtekezően létezik egy transzcendens egység, amit valahogy úgy kell elképzelnünk, hogy maguk a vallások mindegyike egy kör peremén/cikkelyében helyezkedik el, amelyek azonban "összeérnek" egy primordiális tradícióban. (Félreértések elkerülése végett: itt nem egy egyetemes ősvallásra kell gondolnunk, hanem arra, hogy a tradíciókban megfogalmazott igazságok metafizikai szinten egyetlen végleges igazságban érnek össze.) Fontosnak tartom hangsúlyozni: nem a különféle vallási tradíciók szinkréziséről van itt szó, hanem szintéziséről.

A modell hasonlata magáért beszél: aki ezen az úton járni kíván, az valójában nem elégedhet meg egyetlen partikuláris tradíció igazságával, ugyanis a maga egyediségéből nem juthatunk el a mély metafizikai igazság eléréséhez. (Egyetlen pontból végtelen sok egyenes húzható, így annak sem iránya, sem távolsága nem fog rámutatni a keresett igazságra.) Megfordítva viszont: minél több partikuláris tradíciót ismerünk meg, annál nagyobb eséllyel láthatjuk meg ezek ezoterikus azonosságát, s találjuk meg azt a transzcendens egységet, ami a vallások metafizikájának a szintéziseként valójában az őseredeti igazságot tartalmazza.

A transzcendens igazság megragadásának az egyik lehetséges módja - teszem hozzá inkább én, mint Schuon - az istenfogalom újragondolása lehet. Posztkeresztény szemléletből - tehát a keresztény tradíció valamilyen szintű ismerete, de túlhaladása szempontjából - az istenfogalom metafizikai "túlisága" valami ilyesmi lehet:



Az antropomorf istenkép jelentheti a mi hagyományunkban (kiszélesítve ezt a görögség panteonjával is) az istenfogalom első szintjét. Az antropomorf, emberszerű istenségkép konkrét példánya lehet pl. Zeusz, aki kifejezetten emberi tulajdonságok kivetítésének összegeként áll előttünk. Valamilyen szinten antropomorfizál a Biblia is, amikor pl. az Ószövetség Istenét úgy írja le, mint aki végtelenül felnagyított, de mégis emberi tulajdonsággal és cselekvésmóddal bír. (Például megbánta Isten a teremtést.) E fölött találunk egy már nem antropomorf, de személyes istenképet. Itt már túljutunk magán az antropomorf jellegen is, tehát Isten felruházható olyan tulajdonságokkal, ami már nem feltétlen emberi. (Jézus Krisztus személye egy sajátos, kettős szeletét képezi ennek a horizontnak, hiszen emberi természete miatt sajátosan antropomorf és földi szolgálatát tekintve partikuláris - a keresztény hagyomány azonban ezen túli, "krisztusságában" még személyes, de már nem egyszerűen emberi tulajdonságokkal is felruházza.) A különféle metafizikai tradíciókban az istenivel történő misztikus egyesülés élményanyagát is valószínűleg a személyes, de már nem antropomorf istenségkép adja.

A személyes dimenzión túl a személytelen Isten képe jelenik meg (a negatív teológia sajátos megközelítési módja során). Ennek jó példája lehet a hindu hagyomány Brahmanja, egy téren is időn kívüli egyetemes létező. Azonban nem feltétlenül kell itt megállni. A Létezőn túli Létező, egyfajta fogalmi istenség képét vetíti fel az ember számára. De még ezen is túl lehet jutni a primordiális metafizika megélésében, amiről azonban már lehetetlen beszélni.

A bennem felmerülő legelső kérdés az az, hogy ez a "túliság" mennyire mellélépés a metafizikai igazság tekintetében? (A választ őszintén nem tudom.) A másik, hogy az így elérhető "túliságban" visszatükrözött és célként megfogalmazható énmegvalósítás (nem önmegvalósítás!), azaz annak felismerése, hogy az istenséggel magam azonos vagyok, mennyire metafizikai - és mennyire inkább biológiai természetű. (A választ erre sem tudom, bár látok esélyt arra, hogy egyfajta szintézisre juthassunk. [Hozzátéve azt is, hogy a kortárs tradicionalisták minden bizonnyal eretnekségként értelmezik a gondolatot.]).

Mindenesetre nagyon is úgy látszik, hogy a partikuláris tradíciók megismerése nélkül ennek a "játéknak" az igazsága/valósága nem ítélhető meg.